Keresés

Archívum ‘Nyelvtanfolyamok’ kategória

Csoportosan vagy egyedül?

csütörtök, szeptember 20th, 2012

Sokan csak a magántanárhoz járásra, az úgy nevezett one-to-one oktatásra esküsznek, mások inkább a csoportot részesítik előnyben.

Fontos tudni, mik a jellemzői az egyes típusoknak, mielőtt választunk.
Ha egy tanár csak egy diákkal foglalkozik, tud teljesen személyre szabott tananyagot összeállítani, intenzívebb haladás is elérhető, ugyanakkor ennek hátránya a magasabb ár. Ha a diák és a tanár között jó a kapcsolat, nagyon eredményes lehet a magán tanulás, de ennek hiányában lényegesen kevésbé tud sikeres lenni az együttműködés.
A csoportban tanuláskor a költség megoszlik, így mindenki kevesebbet fizet, a társaság arra is lehetőséget ad, hogy egymás hibáiból is tanulhatnak a diákok, többen többféle kérdést, problémát vetnek fel.  Ugyanakkor a csoport létszáma is fontos: sok helyen léteznek akár 15 fős csoportok is, ami ár-érték arányban már nem feltétlenül éri meg a befektetést. Mi a Pentachordnál inkább a legfeljebb 6-10 fős csoportokat ajánljuk amiben tanítani és tanulni is eredményesen lehet.

Normál haladási tempó vs intenzív

csütörtök, szeptember 13th, 2012

 

Heti 4 órában tanulva normál tempóval jutsz előre: meg tudod emészteni a tanultakat. Nem csak felturbózod magad például egy vizsgára, hanem valódi tudássá alakul át. Ha valóban meg is akarsz tanulni, de mellette tanulsz még vagy dolgozol, általában nem tudsz annyi időt sem rászánni, hogy gyorsabban haladj.

1*4 órában hetente egyszer kapsz egy erősebb lökést, míg a 2*2 esetében sűrűbben váltják egymást az órák és az otthoni gyakorlás: a tanulás, önálló feldolgozás és a visszacsatolás.

Ha lassúnak találod az 1*4  vagy 2*2 haladást, annyival tudod még erősíteni, hogy mellé egy 1*2 órás kurzust is bevállalsz. Ez még mindig nem éri el az intenzív tanfolyam intenzitását, így a mindennapokba hosszabb távon könnyebben beilleszthető, mégis erősebb haladást érsz el vele.

Ennél intenzívebbet pedig akkor érdemes bevállalni, ha sürgős, hogy eljuss egy bizonyos szintre: például vizsga előtt egy intenzív turbón részt venni, hatékony felkészülés. Vagy, ha külföldre mész, és nem akarsz gondba kerülni, szintén sokat profitálhatsz egy intenzív tanfolyamból.

Sikeres nyelvtanulást 🙂

Te szeretsz utolsó lenni?

hétfő, szeptember 10th, 2012

A statisztikák alapján a magyar lakosság nyelvtudása mélyen az EU átlag alatt van.

Az iskolarendszerű oktatásban a tanulók sokszor nem elég motiváltak, hiába tanítanak ott is jól képzett pedagógusok, olyan könyvekből, amiből tényleg meg lehet tanulni. Így a nyelvtanulás sok esetben már csak magánúton valósulhat meg.

A leggyakoribb oka annak, hogy sokan nem tanulnak semmilyen idegen nyelvet azonban pont a különórákra jellemző a magas anyagi teher.

Alternatívák pedig vannak!

Az utóbbi években nagyon elterjedt az online nyelvoktatás népszerűsége, ami anyagilag kedvezőbb alternatívát nyújt, azonban fontos tudni, hogy ez a tanulási módszer nem minden tanulónak alkalmas.

Általában a meghirdetett csoportos órák kedvezőbb áron elérhetőek, mint a magán tanárok órái. Árnyoldalai ennek is lehetnek: a létszám iskolánként változó, ráadásul a csoporttársait nem választhatja meg az ember.

Ha 2-4 ismerős, barát, rokon össze tud állni – azonos szinten vannak! – akkor már egy magán tanár órája is sokkal kedvezőbb.

Természetesen magántanárhoz járni egyedül is lehet. Ez a verzió sem szükségszerűen megfizethetetlen! Sokan sok féle áron és módszerrel kínálják ezt a szolgáltatást. Az ár nagyon sok mindentől függ, például hogy a tanár megy házhoz vagy a diák a tanárhoz, vagy esetleg skype-on beszélgetnek – de ezen felül még számos módosító tényező felmerülhet.

 

Csak hetente egyszer?

csütörtök, szeptember 6th, 2012
Vannak olyan csoportok, amelyek csak hetente 1 alkalommal, két órát tartanak.
Van ennek értelme egyáltalán?
IGEN!
Több szempontból is ajánljuk:
  • kevés az időd? heti 1*2 órát könnyebb megoldani, mint 2*2-t vagy többet.
  • nehezen tudsz fejlődni? haladni ezzel is haladsz, de lassabban, könnyebben meg tudod emészteni
  • már mindent megtanultál, és nem akarod elfelejteni?
  • csak társalogni akarsz, hogy gyakorolj néha? a társalgó csoport is heti 1*2 órás
  • ott vannak még a piszkos anyagiak is: 1*2 óra feleannyiba kerül egy hónapra, mint 2*2 vagy 1*4 óra, az intenzívebb kurzusokról már nem is beszélünk
Természetesen itt is igaz, hogy mellette tanulni kell, ha fejlődni akarsz, de az már csak Rajtad múlik mennyit tudsz, akarsz külön, önállóan is foglalkozni az anyaggal!
Sikeres nyelvtanulást  🙂

Erősebb vagy gyengébb?

csütörtök, szeptember 6th, 2012
Sokan azért választanak gyengébb csoportot, mert nem érzik elég biztosnak a tudásukat. Egy szintfelmérés tud ezen segíteni, a szakember nagyobb magabiztossággal fel tudja mérni, milyen is a megfelelő tudásszintű csoport!
Milyen tehát az ideális szint? Miért nem jó mindig újrakezdeni?
Vannak persze nem átjárható dolgok:  aki szinte semmit nem tanult még, ne járjon vizsga előkészítő csoportba, de alapvetően inkább erősebb csoportba járj, mint alacsonyabba, mert különben nem jutsz előre.
Ha szinte oda sem figyelve “kisujjból” oldod meg a házi feladatot, mégis mindig jó, akkor ugyan lehet sikerélményed, de nem tanultál új dolgot. Ellenben, ha ki kell küzdened magadból a megoldásokat, akkor fejlődsz vele. Az sem baj, ha nem mindig helyes a megoldásod, hiszen az órákon ellenőrzitek, lehetőséged van kérdezni, újra átbeszélni, ami nem világos.
Sikeres nyelvtanulást 🙂

Mindent megtanítanak az órán?

csütörtök, augusztus 30th, 2012

A teljes nyelvtant átveszik a csoportok a kezdő szintről indulva, sőt nagyon sok  új szóval is találkozol az órákon, de ez nem azt jelenti, hogy mindent tudni is fogsz, ha semmi mást nem teszel, csak eljársz az órákra.

Sokszor találkozunk olyannak, aki hosszú évek óta tanul, mégsem tud szinte semmit: az általános és középiskolai oktatás jószerivel nyom nélkül tűnik el az emlékek között.

Pedig a tananyag ott sem sokban különbözik egy nyelviskolai tananyagtól.

Mi más mégis?

A motiváció: az iskolában sokan csak túlélni akarnak, míg azok, akik később már szabadidejükből és pénzükből járnak órára azért teszik, mert meg is akarnak tanulni – legtöbbször legalábbis.

Mi a sikeres nyelvtanulás titka?

Nem elég az órán tanulni, otthon is legalább annyi időt kell ráfordítani, mint ahány órában jársz, sőt, akár még kétszer annyit vagy többet is lehet. Ebben segít egyrészt az órákon kapott házi feladat, de azon felül is hallgathatsz szöveget, olvashatsz idegen nyelvű kiadványokat, levelezhetsz anyanyelviekkel, nézhetsz filmet az adott idegen nyelven, vagy akár szorgalmi feladatokat is oldhatsz meg gyakorlásképpen.

A lényeg rajtad áll: tanulni Neked kell!

Sikeres nyelvtanulást 🙂

Mire jó egy nyári intenzív nyelvtanfolyam?

csütörtök, augusztus 2nd, 2012

Közeledik a nyár, jönnek a nyári intenzív tanfolyamot ismét… Nem árulunk zsákbamacskát: 20 vagy 40 óra alatt, de még 60 óra alatt sem fogsz megtanulni egy idegen nyelvet!

A két leggyakrabban előforduló nyelvi szintről szeretnék most néhány szót írni:

Kezdőként egy erős indulást kapsz, amit aztán tovább kell fejlesztened akár külföldön, anyanyelvi környezetben folytatod a tanulást, akár itthon, évközi tanfolyamokon.

A vizsga előkészítő tanfolyam éppen arra szolgál, amit a neve is jelez: vizsgára készít elő. Ez egyrészt magában foglalja a nyelvtan átismétlését, a tudnivalók rendszerezését, másrészt ízelítőt kapsz a vizsgából is, valódi vizsgafeladatok gyakorlásával.

Kinek ajánljuk ezeket az intenzív tanfolyamokat?

A kezdőt annak:

  • aki most szeretné elkezdeni, az intenzív tanfolyammal egy erős alapot tud szerezni.
  • aki már tanult egy keveset, de szeretne ráerősíteni vagy éppen újraalapozni a tudását

A vizsga előkészítőt annak:

  • aki már tanult, de nem érzi biztosnak a tudását és szüksége van arra, hogy áttekinthető  rendszerezett képet kapjon a nyelvtanról
  • aki hamarosan vizsgázni szeretne, és szüksége van az ismétlésre és a célirányos gyakorlásra